Ta-daaam!

Azon gondolkoztam, mit gondolnak az emberek, amikor reggel látják az utcán kicsiborit: szénakazal fejjel, félregombolt szürkepöttyös kiskabátban, ahogy futfutfut az útkereszteződés felé.. A naagy, teletömött iskolatáskája jobbra-balra zötyög, megcsúszik a jégen, majd elhagyja a kék kesztyűjét, de észreveszi és visszafordul, végülaztán lekési a zöldlámpát..


ÉS mit gondol a tanár, aki becsengetés után három perccel kárörvendő mosollyal írja fel a kislányt az iskolakapuban a késők közé.. És a másik, aki azt mondja, hogy a "gyerekem, te a fizikával foglalkozzál, elkezdhetnél ám most már tanulni is, úgy sincs más dolgod még neked ennyi idősen. "



Noshát, ezek az emberek még csak sejteni sem sejtik, milyen egy "mindennapom" mostanában. Apa Mongóliában, anya napi kábé tizennyolc órában "menti a világot." A Haiti-földrengés és velejárói.. Ha épp nem telefonál, a laptopon csinálja ugyan azt, amit a telefonon... De legalább "itthon van" . Én magam nyolctól kettőig iskolában, majd az egy órás szünet (ebédkészítés+ebéd+tanulás) után három órakor kresz-tanfolyamra indulok. Este hétig tart. Olykor-olykor, ha kedvem szottyan, még elmegyek gitárórára vagy színházba is utána...
Most ott tartunk, hogy a szobám erősen hasonlít egy katasztrófa sújtotta övezetre és nem győzöm tanulni a sok 'tegnaprakellettvolna' matektételt, franciaházit, Adyverseket..'

Csak az bátorít, hogy pár nap múlva lekreszvizsgázom, apa egy hét múlva hazajön, Haitin felépít"jük" az árvaházat, és a föld is remélhetőleg megunja a rengést. Addig is mondjuk fogadjatok örökbe!