Nemistudomhányadik fejezet, melyben főhősünk gyümölcsöt eszik (!)

Agárdon a strandon szederrel kínáltak. Úgy döntöttem, legyőzöm félelmem, vagy undorom, vagy nemistudommim, és eszek egy szemet. Lassan bevettem a számba a gyümölcsöt. Aztán gyorsan megrágtam, hogy "inkábbmégsemeszemmeg, najódemégis, de inkább legyünkgyorsantúlrajta. "
Hihetetlenül savanyúnak tűnt. Aztán, mikor már kellő időt töltött a számban az idegen anyag, elkezdett édeskéssé válni. Nem mondom, hogy jó, de semmiképpen nem rossz, és mindenképpen lila ízű. Meg is ettem még egy szemet. Azt hiszem, életemben nem ettem még ennyi szedret egyszerre...

Itthon a hűtőben egy fél görögdinnyét találtam, akkorát, mint (két néger :) a lábszárcsontom -persze hosszában. Dinnyét egyébként "ettem" már többször (2) is rövid életem során.. A reggeli sikeren felbuzdulva levágtam magamnak egy 'szeletet'. (igazság szerint egy egérnek elég is lett volna, de azért enyhe jóindulattal már nevezhetjük szeletnek...) És meg is ettem! Pontos adatokat nem jegyeztem meg az ízéről, nem koncentráltam oda rendesen, így csak halvány foszlányaim vannak róla... Az lehet, hogy olyan, mint a cukros víz? Nem emlékszem, hogy az édesen kívül bármilyen szignifikáns "dinnyeízt" fedeztem volna fel benne.. Kénytelen leszek holnap is megkóstolni..

Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha szeretném őket.. Nem kéne széttrancsírozni a túróstáskát a két szem mazsola miatt, és az összes finom-de-sajnos-gyümölcsös sütit végigkóstolhatnám a gyülekezetben közösebédkor. De nem is tudom... Talán a fejemben kéne eldönteni. Viszont valószínűleg folytatom a kísérletezgetést, és ha lesz valami jelentős eredmény, feltétlenül közlöm veletek, ha érdekel, ha nem! :)

/holnap meg kimosom a trikómból a szedret:) /

pAris 8)

Beszámoló. Ne nézd, hogy milyen hosszú, kezdd el olvasni! :) Kattints a más színű szavakra, és megelevenednek!

Először még nem fogtam fel. Csak akkor, mikor a hosszú repülő-RER-metróút után a felszín fölé kerültünk Brochant nevű metrómegállónál, és megláttam az első házat. Majd az első kávézót. Aztán még egy házat, még több kávézót. Pont olyan, mint amilyennek képzeltem... Persze a párizsiak nem tányérsapkában és nadrágtartóban rohanálnak az utcán baguette-ekkel a hónuk alatt, nem szól tangóharmónika minden sarkon, nem festi alá Yann Tiersen a metrózásodat, és a koldusok vasárnap is dolgoznak, de ezek ellenére nagyon hangulatos város.
Napi 8 órát sétáltunk Párizs belvárosában, úgyhogy elég jól ki tudtuk használni az ott töltött 3 és fél napot. A városban nagyon sok látnivaló van, hála a sok XIX. századi építkezésnek, tele van mindenféle gyönyörű építménnyel. Elsőként az Eiffel-tornyot látogattuk meg. A második emeletére - mivel a tetejére sajnos nem lehet lépcsővel menni- gyalog mentünk fel. Így izgalmasabb, és elsősorban olcsóbb :) Személy szerint jobban magamévá tudtam tenni az élményt így, hogy 'meg kellett szenvedjek' érte. Az egyetlen negatívum az volt, hogy a cipőm sajnos nem volt lépcsőzésálló, így már az első száz lépcsőnél megszabadultam tőlük. Mezítláb másztam meg a majdnem 700 lépcsőt. (kb. mint négyszer fel a logodiig : ) A gyönyörű kilátás, és maga a monumentális építmény belsejében eltöltött idő viszont kárpótolt. Lenyűgöző egy vasmonstrum!
A torony elé tettek még egy place du Trocadero-t, nagy szökőkúttal, szobrokkal, mögé meg a Mars mezőt :) arra az esetre, ha valaki még nem lenne oda magáért a toronyért...

A Notre Dame is lenyűgözött. 9000 férőhelyes templom, kívül-belül gazdagon díszítve. (Ki kellhetett zsákmányolni egy pár gyarmatot azért, hogy egy ilyet felépítsenek!) Istentisztelet ment, számomra teljesen idegen stílusban. Kicsit elkeserített a nagy Mária-idámat, tucat szobor, áldozóhely neki, az élő Istenről szó sincs, Jézus meg vagy kisbaba, vagy halott. De attól még szép...

Innen a Champs Elysées sugárútján át a Concorde térre mentünk, ahol megnéztük a kb. 3000 éves egyiptomi obeliszket, meg a szép szökőkutat :) Persze a teret nagy gyönyörű noname épületek veszik körül. Még az apróbb templomok és hotelek is olyanok Párizsban, mintha valami fontos épületek lennének - legalábbis az én laikus szememnek. A Tour de France utolsó napján, a tegnapi közvetítésen itt bicikliztek körbe-körbe a versenyzők :)
Innen nyílik a Tuileriák kertje, tele szobrokkal, szökőkutakkal, gömbalakú díszfákkal, és kockára nyírt gesztenyefákkal. Ez utóbbi kicsit természetellenesen hatott nekem, de el kell ismerni, elég dekoratív. A kert, -mint ahogy a többi kert, liget, park is - nagyon ki van használva, rengetegen telepedtek le a fák alá, sokan olvastak, pihentek, aludtak, lábatlógattak a vízbe, beszélgettek. Így hát mi is leültünk a medence szélére kitett szép zöld székekre, és láblógatva megebédeltünk. Odajött hozzánk egy néger, és franciául megkérdezte, hogy van-e itt valaki, aki tud angolul, mert egy csoportot útba kéne igazítani. Nem tudnám ezt elmondani franciául, de világosan értettem. Mondtam, hogy hátizé, talánén. Erre odahozott egy japán turistacsoportot, és angolul elnavigáltuk őket. Ilyen helyzetben még sosem voltam, idegen nyelven kérdezték, hogy beszélek-e egy másik idegen nyelvet, mert azon a másik idegen nyelven kéne elnavigáljak idegeneket egy olyan helyen, amely számomra is idegen. :)
Egyébként nagyon gyors a nyelv, ekkora 'tudással', ami nekem van, még alig érteni egy mindennapi beszélgetést, de ha valaki hozzám beszélt, azt érdekes módon mindig megértettem. Mondatokat összerakni még elég nehéz számomra, főleg kérdezni, de megtanultam, hogy lehet elmondani egy olyan dolgot, amit alapból nem tudnék, pl: "merre van a rue de ...? " helyett " A rue de... -t keresem. " Meg "jó helyen vagyok? " helyett "azt hiszem, rossz helyen vagyok." Volt sikerélményem is azért, jegyet vettem, útbaigazítást kértem, kaját rendeltem, de legtöbbször az angol győzött.

Whatever. Folytatom a beszámolót. A kert végében egy kiseb diadalíven át értünk a néhai királyi palotába, azaz a mai Louvre-ba. A Louvre épülete hatalmas, el sem tudtam képzelni, hogy lehet ezt a nagy épületet teljesen megtölteni muzeális értékekkel, de még most sem tudom, mivel nem mentünk be. :) (helyette inkább 3 másik múzeumot látogattunk meg, időben ugyan annyi.) Első látásra furák a modern üvegpiramisok a régi épület előtt, de mikor már megszoktam, abszolút odaillőnek tűnt. A kertben a múzeum mellett egyébként egy óriáskereket is felálltottak.

Jártunk még a Pompidou központban, ahol Modern Művészeték laknak, és az Orsay-ban, ahol pedig Monet, Manet, Van Gogh, Renoir, Degas, Cézanne képeit láttam életemben először "élőben" (a többiek sajnos a nagy fáradtság miatt kicsit 'futottak még'-kategóriások lettek.) Láttuk még a Grand és a Petit Palace-t, a Szent Jakab tornyot, a Moulin Rouge-t, a 2 moulins ameliekávézót, a Sacré Coeur-t, és a Dalí kiállítást. Az utóbbi négy a Montmartre-on van. Így végre áttérhetek mostmár a Montmartre-ra. :)
Montmartre, a város szélén levő dombon épült művésznegyed. Minden este feljöttünk ide, a nyolc óra sétálás után plusz kettőt itt még bőven megértemegtenni. A hely maga elég autentikus, nagyjából meghagyták Párizs eredeti hangulatát - valószínűleg a turisták miatt. Itt tényleg tangóharmonikás van minden utcasarkon, és tányérsapkás pincérek szolgálnak fel a kávéházakban, amik előtt Párizs utcáit festik a.. festők (szóismétlés..) A lejtős utcákon meredek lépcsők vezetnek fel, az utcák tele kávézókkal, palacsintázókkal, galériákkal. A domb tetején található a Sacré Coeur székesegyház. Előtte egy kis tér, innen gyönyörű a kilátás.

Többi kép ITT!

/most bori elmegy aludni/

révészbori csodálatos élete - legalábbis mai napja

Július 20-a van, reggel 7 óra 12 perc. Révészbori a muskátlis napernyős házában felkel a clocks c. brit szám dallamára, és hatalmas reggeli lendületével rögtön belelép egy hajcsatba. Ezt révészbori nem szereti, de ennek ellenére már a nap első pillanatában is mélységes örömöt és hatalmas izgalmat érzett amiatt, hogy ma végre felkutathatja már-már túlzásba vitt rajongása tárgyát - és plágiuma forrását - legalábbis annak természetes élőhelyét, Párizst. Bori szeret felkelni hajnali háromkor, és örülni annak, hogy még négy órát aludhat, és szereti fürdés után leszedegetni a leégett bőrt a válláról. Nem szereti a szekundsurlódásokat, és azt, ha valaki 1-3-ra tapsol.
Ugyan ebben a pillanatban Lados Pistiék Enyát hallgatnak, Benike feltehetőleg alszik. Pisti szereti, ha ő nyer a vonatos társasjátékban, és azt, ha Benit sétálni viheti. Ami pedig Benit illeti, oda van az anyatejért.
Ugyan ebben a pillanatban Bori ablaka alatt a remis lányok hangosan veszekednek azon, hogy kinek van a legtöbb zsebpénze. Két perc múlva megérkezik a busz, ami a nyári táborba viszi őket. Ugyan ebben a pillanatban Illéskének nagyon kell pisilnie, de ezt még nem tudja, - mint ahogy azt sem, hogy ma van a névnapja -mivel mélyen alszik. A mama főztjével álmodik. Pár perc múlva felkel, és kimegy pisilni. Illéske szereti, ha megeheti nagyobb testvéreinek a megmaradt uzsonnáját, meg ugye a tóddanit. Nem szereti a motorok hangját, és azt, ha az óvodában azt mondják neki, hogy "nem leszek a barátod. "
Ugyan ebben a pillanatban, ottani idő szerint 3 óra 12 perckor 8000 km-rel arrébb Tselmuun épp megkapja barátnője, Bori levelét, és azon csodálkozik, hogy Bori miért pont most írt, és az utóbbi hat évben miért nem.

A hőmérséklet 20 fok, az idő nem meleg, nem túl párás, pont ideális a Párizsba menéshez.
(:

Tök jó szó az, hogy rahedli, nem? (:

Csontváry kútja PécsETT

3-4 éves koromban sokat jártam oda, mert anya ott tanult. Szerettem, ha levitt. Ott volt dédipapa, a kicsi háza kicsi karácsonyfával, papával töltött napok lapátosfagyival, nagycsúszdával, állatkerttel, és nagy sétákkal.

Anya egyszer elvitt a Csontváry képtárba. Nem emlékszem rá, de már voltam ott. Az egyik teremben, tele a leghíresebb festményekkel, megszerettem az egyik képet. A Názáreti Mária kút van rajta. Nem a magányos cédrus kellett, nem is a hatalmas Baalbek, hanem ez. Tegnap újra láttam őket, és eleinte nem értettem, hogy annyi nagy festmény közül nekem miért pont ez a "jelentéktelen" tetszett.

Így évek után megtudtam, hogy Mária mögött a bajuszos ember a festő önarcképe. Ő a vízöntő a képen, inni ad a többieknek, férfiaknak, nőknek, Máriának, és az állatoknak , tulajdonképpen a kép legfontosabb szereplője. Nem semmi!! Bevállalt egy ilyen képet, mellesleg prófétai jelentőségű szerepet könyvelt el vele magának... Nagyon tetszik a gondolkodásmódja! Egoja teljesen rendben, még ha túl merésznek is tűnik, az, amit festékbe öntött. Hamar rájöttem, hogy kicsibori tudott valamit, amit én nem...

Mellesleg Csontváry lett a kor legnagyobb plein-air (lényege: látvány hangulatának megörökítése) festője. Életének főműve, a 28 négyzetméteres Baalbek a világ legnagyobb ilyen festménye volt. Egy négyzetcentimétere 60000 forintot ér!!

munkács

Vasárnap már munkához is láttunk, a tervezett program: gyülekezetek látogatása. Először egy kisebb ukrán közösségbe mentünk, -talán ez tette rám a legnagyobb benyomást a héten. A gyülekezeti épületet egy kék celofánnal bevont ág-tákolmány (sátor) kb. 15 ócska moziszékkel a több, mint 50 emberre- fele kisgyerek. Az istentisztelet már folyt, mikor odaértünk, éppen egy Koreai pásztor –akit nem tudunk, hogy került oda- beszélt, majd dicsőítettünk, ki-ki a saját nyelvén. Ukránul, magyarul, angolul, és koreaiul. Fantasztikus élmény volt! Ezután a csoportunk pásztora tanított, őt fordítottuk angolról magyarra, minket magyarról ukránra! A gyerekeknek matricát és sütit osztottunk, közben fényképezgettem őket: csokis arccal kekszet majszolva. Talán először látták magukat képen, mert nagyon tetszett nekik. Aztán hirtelen megözönlöttek, nem a csokiért, nem a matricáért, hanem a képekért. Legtöbbjük nem beszélt magyarul, próbálták utánozni a fényképező kattogását, vagy csak húzogattak ide-oda, hogy őket is.. Így lett nekem 228 képem róluk.. Utána megnéztük a cigány falut. Hihetetlen a szegénység. Nem tudom, hogy egyáltalán élnek- e valamiből, azt mondják, sokan csak segélyből, de azt is hamar felélik. Egy-kétszobás vályogházakban laknak, és nem ám ketten-hárman.. Az egyik lány azt mondta, 13 testvére van! Mindenhol gyerekek, ameddig csak a szem ellát, és minden bokorból, minden ház és bucka mögül újabb 3 gyerek bújt elő.
Ugyan ez a helyzet a Munkácsi táborban is, csak ott koncentráltabb szegénységgel szembesül az ember. Nem lehet leírni , mit lát az ember, de még a képek sem hitelesek. Oda kell menni, látni kell a félmeztelen, koszos kisgyerekeket, belelépni a csatornába, érezni a szagot… Azok a kis vályog”házak”, 6-12 emberrel bennük. 8-10 gyerekes családok, teljes szegénységben, még csak életkörülménynek sem nevezném, ami ott van… Több házba is bementünk, ételt, pénzt vittünk, megkérdeztük, mik a szükségeik, imádkoztunk. Szeretettel fogadtak. A gyereksereg persze mindvégig rajtunk csüngött, mintha mindig is együtt éltünk volna, vagy legalábbis többet sose válnánk el. De sajnos egyszer zárul előtted a kocsiajtó, kívül sok integető gyönyörűség, és könnyes szemmel ott kell hagyni őket…
Második nap nagyon különleges alkalom volt a gyülekezet számára , 67 fehérruhás várt a Latorca folyó partján a bemerítésükre. Mindenki a legszebb ruhájában, a legőszintébb szívével, és a legnagyobb mosollyal az arcokon. Megismerték Istent, és megváltozott az életük. Olyan szó szerint vett módon. Bűnből életre, szegénységből, átokból áldásba… Isten munkája kézzel fogható köztük.
A hét többi napján a Munkácsi gyülekezettel együtt a bibliaiskolával foglalkoztunk. Minden nap 200 gyerek /eleinte mínusz, később plusz 50!/ jött a templomba, egyszerre, a cigánytelepről hozta őket a helyi Bandi. Ez úgy történik, hogy bemegy a telepre, és kiabálni kezd, hogy "gyertek a templomba! " És jönnek babáktól a tinézserekig!!! A 200 gyerek útközben azt kiabálja, hogy "Jézus az Úr! Jézus az Úr! " :) Nem láttam még sehol ilyen hatásos keresztény kampányt… Az udvaron sorakoznak fel, a járdaszegélyre ülnek. Eleinte még csak 20an vannak, később már ordibálva se hallod a saját hangodat. A kezdeti hibákból tanulva most már mindig reggelivel kezdődik a nap,sütit, és teát kapnak. Ezután kezdődik az igazi munka, öt állomásra osztva várjuk a gyerekeket. Reggeltől ebédig itt vannak. Csoportokra osztva, állomásos rendszer-szerűen foglalkoztatjuk őket kézimunkával, sporttal, beszélünk nekik az egészségről, Bibliai történetekről, arról, hogy mennyire szereti Őket Isten, és Ő gondot visel rájuk. Ők meg dicsőítő dalokat énekelnek kívülről, hajtogatnak és 'ragasztéjkoznak' (ragasztó), bábokat készítenek, fociznak, majkákat (póló) és kapkákat (sapka) festenek, ölelgetnek, bújnak, és persze ordibálnak... Legalább annyira édesek, mint amennyire elevenek. Nagyon kimerítő, de nagyon izgalmas az egész.

Erdély

Út, út, határ, földút, bucka, földút, bucka, út, bucka, bögöly.
Terepjáró, csomagtartó, bögöly, patak, földút, bucka, virág.
Rét, mező, szekér, székely, Ábrahám, Mózes, másik Ábrahám, másik Mózes, harmadik Mózes, tehén, kolomp, kutyák, kustinnye!
Erdő, szekér, gyalog, gödör, bucka, másik erdő, gödör, csihány, bögöly, bucka, csihány, másik erdő, bucka, háztető.
Ház.
Farm, székely, birka, disznó, legel, csirke, kutya, ló, csikaj, és bögöly.
Cserépkályha, szalmaágy, puha, szagos, hideg, meleg, hálózsák, nyírkos.
Ligretto, domino, póker, Mátrix, Vektor, országvárosmaraton.
Hajnali 3, sötét, vérmedve, pisilnikell, suttogás, kiabálás, ijesztgetés, nevetés, pisi, gyertya, szalma.
Szalonnazsír, puliszka, orda, kenyér.
Túra, csikó, hegy, patak, patak, hideg patak, barlang, sötét, sírbolt, még egy sírbolt, visszhang, magyány, társaság, létra, kövek, kacsázás, függőhíd, gyönyörű.
Brasov, házak, tetők, ablakok, kávézók, pánsíp, vár, macskakő, vattacukor.
Erdő, bucka, bögöly, földút, gödör, bögöly, út, út, határ, eső, vihar, jég, itthon.