A fal adja a másikat

Tegnap reggel elkísértem apát fallabdázni, mert partner híján maradt ezen a héten. Gondoltam, hogy nem a legjobb ötlet engem vinni, mivelhogy semmihez nem értek, amit a 'Sport' kategória fed le, de azért örültem, hogy vele tölthetek időt.
Apa reggel hatkor felhívott, (az alsó szintről:) hogy ugye készen vagyok, indulnánk. "persze, persze, megyek. " ( magyarul most kelek fel, várj egy picit...) Magamra kaptam a legközelebbi tiszta ruhám, és irány a fallabda-pálya...

Megérkeztünk, a tulaj kezembe nyomott egy Sparta márkájú ütőt. Két gondolat villant át a fejemen, az első ádi volt, a másik meg, hogy miért pont Spártának neveznek el egy squashütőt. Nem sokkal később megtudtam, miért..
Az 'edzés' (kis túlzással ugyan, de) felér egy spártai kiképzéssel. Eleinte egyáltalán nem ment. Nehéz játék, mert semmihez nem hasonlítható, amihez eddig labdát és ütőt használtam. 10 méterre a faltól kell úgy elütni a labdát, hogy a szembelévő fal megfelelő másfél méteréről az ellenfél térfelére essen le.. Hát... nem jött össze. Már azt hittem, másfél órája szenvedek, -és még csak egyszer sem sikerült a labdám útját az ütővel keresztezni, - de az óra szerint csak 10 perc volt.
Azon gondolkoztam, milyen hatásvadász mellékneveket és szóösszetételeket használok majd a blogra a kívánt hatás eléréséhez, (pl: Abszolút tehetségtelenség, Hihetetlenül béna, még csak ütésnek sem nevezhető kapálózás...) de szerintem el tudjátok képzelni, mit műveltem ott az első negyed órában... :)

De minden jó, ha a vége jó, fél óra után belelendültem a tenyeresekbe és fonákokba, sikerült összeegyeztetnem a labda útját az ütővel, és megmentettem a Révészek becsületét ;) Jó volt! :)