Vasárnap már munkához is láttunk, a tervezett program: gyülekezetek látogatása. Először egy kisebb ukrán közösségbe mentünk, -talán ez tette rám a legnagyobb benyomást a héten. A gyülekezeti épületet egy kék celofánnal bevont ág-tákolmány (sátor) kb. 15 ócska moziszékkel a több, mint 50 emberre- fele kisgyerek. Az istentisztelet már folyt, mikor odaértünk, éppen egy Koreai pásztor –akit nem tudunk, hogy került oda- beszélt, majd dicsőítettünk, ki-ki a saját nyelvén. Ukránul, magyarul, angolul, és koreaiul. Fantasztikus élmény volt! Ezután a csoportunk pásztora tanított, őt fordítottuk angolról magyarra, minket magyarról ukránra! A gyerekeknek matricát és sütit osztottunk, közben fényképezgettem őket: csokis arccal kekszet majszolva. Talán először látták magukat képen, mert nagyon tetszett nekik. Aztán hirtelen megözönlöttek, nem a csokiért, nem a matricáért, hanem a képekért. Legtöbbjük nem beszélt magyarul, próbálták utánozni a fényképező kattogását, vagy csak húzogattak ide-oda, hogy őket is.. Így lett nekem 228 képem róluk.. Utána megnéztük a cigány falut. Hihetetlen a szegénység. Nem tudom, hogy egyáltalán élnek- e valamiből, azt mondják, sokan csak segélyből, de azt is hamar felélik. Egy-kétszobás vályogházakban laknak, és nem ám ketten-hárman.. Az egyik lány azt mondta, 13 testvére van! Mindenhol gyerekek, ameddig csak a szem ellát, és minden bokorból, minden ház és bucka mögül újabb 3 gyerek bújt elő.
Ugyan ez a helyzet a Munkácsi táborban is, csak ott koncentráltabb szegénységgel szembesül az ember. Nem lehet leírni , mit lát az ember, de még a képek sem hitelesek. Oda kell menni, látni kell a félmeztelen, koszos kisgyerekeket, belelépni a csatornába, érezni a szagot… Azok a kis vályog”házak”, 6-12 emberrel bennük. 8-10 gyerekes családok, teljes szegénységben, még csak életkörülménynek sem nevezném, ami ott van… Több házba is bementünk, ételt, pénzt vittünk, megkérdeztük, mik a szükségeik, imádkoztunk. Szeretettel fogadtak. A gyereksereg persze mindvégig rajtunk csüngött, mintha mindig is együtt éltünk volna, vagy legalábbis többet sose válnánk el. De sajnos egyszer zárul előtted a kocsiajtó, kívül sok integető gyönyörűség, és könnyes szemmel ott kell hagyni őket…
Második nap nagyon különleges alkalom volt a gyülekezet számára , 67 fehérruhás várt a Latorca folyó partján a bemerítésükre. Mindenki a legszebb ruhájában, a legőszintébb szívével, és a legnagyobb mosollyal az arcokon. Megismerték Istent, és megváltozott az életük. Olyan szó szerint vett módon. Bűnből életre, szegénységből, átokból áldásba… Isten munkája kézzel fogható köztük.
A hét többi napján a Munkácsi gyülekezettel együtt a bibliaiskolával foglalkoztunk. Minden nap 200 gyerek /eleinte mínusz, később plusz 50!/ jött a templomba, egyszerre, a cigánytelepről hozta őket a helyi Bandi. Ez úgy történik, hogy bemegy a telepre, és kiabálni kezd, hogy "gyertek a templomba! " És jönnek babáktól a tinézserekig!!! A 200 gyerek útközben azt kiabálja, hogy "Jézus az Úr! Jézus az Úr! " :) Nem láttam még sehol ilyen hatásos keresztény kampányt… Az udvaron sorakoznak fel, a járdaszegélyre ülnek. Eleinte még csak 20an vannak, később már ordibálva se hallod a saját hangodat. A kezdeti hibákból tanulva most már mindig reggelivel kezdődik a nap,sütit, és teát kapnak. Ezután kezdődik az igazi munka, öt állomásra osztva várjuk a gyerekeket. Reggeltől ebédig itt vannak. Csoportokra osztva, állomásos rendszer-szerűen foglalkoztatjuk őket kézimunkával, sporttal, beszélünk nekik az egészségről, Bibliai történetekről, arról, hogy mennyire szereti Őket Isten, és Ő gondot visel rájuk. Ők meg dicsőítő dalokat énekelnek kívülről, hajtogatnak és 'ragasztéjkoznak' (ragasztó), bábokat készítenek, fociznak, majkákat (póló) és kapkákat (sapka) festenek, ölelgetnek, bújnak, és persze ordibálnak... Legalább annyira édesek, mint amennyire elevenek. Nagyon kimerítő, de nagyon izgalmas az egész.
Ugyan ez a helyzet a Munkácsi táborban is, csak ott koncentráltabb szegénységgel szembesül az ember. Nem lehet leírni , mit lát az ember, de még a képek sem hitelesek. Oda kell menni, látni kell a félmeztelen, koszos kisgyerekeket, belelépni a csatornába, érezni a szagot… Azok a kis vályog”házak”, 6-12 emberrel bennük. 8-10 gyerekes családok, teljes szegénységben, még csak életkörülménynek sem nevezném, ami ott van… Több házba is bementünk, ételt, pénzt vittünk, megkérdeztük, mik a szükségeik, imádkoztunk. Szeretettel fogadtak. A gyereksereg persze mindvégig rajtunk csüngött, mintha mindig is együtt éltünk volna, vagy legalábbis többet sose válnánk el. De sajnos egyszer zárul előtted a kocsiajtó, kívül sok integető gyönyörűség, és könnyes szemmel ott kell hagyni őket…
Második nap nagyon különleges alkalom volt a gyülekezet számára , 67 fehérruhás várt a Latorca folyó partján a bemerítésükre. Mindenki a legszebb ruhájában, a legőszintébb szívével, és a legnagyobb mosollyal az arcokon. Megismerték Istent, és megváltozott az életük. Olyan szó szerint vett módon. Bűnből életre, szegénységből, átokból áldásba… Isten munkája kézzel fogható köztük.
A hét többi napján a Munkácsi gyülekezettel együtt a bibliaiskolával foglalkoztunk. Minden nap 200 gyerek /eleinte mínusz, később plusz 50!/ jött a templomba, egyszerre, a cigánytelepről hozta őket a helyi Bandi. Ez úgy történik, hogy bemegy a telepre, és kiabálni kezd, hogy "gyertek a templomba! " És jönnek babáktól a tinézserekig!!! A 200 gyerek útközben azt kiabálja, hogy "Jézus az Úr! Jézus az Úr! " :) Nem láttam még sehol ilyen hatásos keresztény kampányt… Az udvaron sorakoznak fel, a járdaszegélyre ülnek. Eleinte még csak 20an vannak, később már ordibálva se hallod a saját hangodat. A kezdeti hibákból tanulva most már mindig reggelivel kezdődik a nap,sütit, és teát kapnak. Ezután kezdődik az igazi munka, öt állomásra osztva várjuk a gyerekeket. Reggeltől ebédig itt vannak. Csoportokra osztva, állomásos rendszer-szerűen foglalkoztatjuk őket kézimunkával, sporttal, beszélünk nekik az egészségről, Bibliai történetekről, arról, hogy mennyire szereti Őket Isten, és Ő gondot visel rájuk. Ők meg dicsőítő dalokat énekelnek kívülről, hajtogatnak és 'ragasztéjkoznak' (ragasztó), bábokat készítenek, fociznak, majkákat (póló) és kapkákat (sapka) festenek, ölelgetnek, bújnak, és persze ordibálnak... Legalább annyira édesek, mint amennyire elevenek. Nagyon kimerítő, de nagyon izgalmas az egész.
0 megjegyzés to munkács:
Megjegyzés küldése