csak mert sosem volt még in medias res

Betettem mindent ami kell, vastagfarmert, dzsekit, garbót, plusz pulcsit a hajnali vonatozáshoz. Felszálltam a vonatra, előtte a kelleténél rövidebb telefonozás, sajna félbeszakasztot bezélgetés. Sanyi volt a kalauz :) de nem ismert meg. Majdnem én sem őt, csak mikor próbálkozott; ez a vonat nem áll meg Velecén. Már le tudom reagálni a hülye poénjait, valamicskét fejlődtem a három év alatt :D Mama felhív, mondja, hogy jön értem, "nehogy bántsanak a diszkóból hazajövő fiatalok." Próbáltam rámutatni, hogy a diszkóból nem fél kilenckor jön haza a fiatal, és hogy Velence fél fiatalságát ismerem, a másik fele-halmazba meg az előzőek kistesói tartoznak. Ja és hogy tényleg ne csináljon enni, mert nem vagyok éhes (: Meggyőztem.. Aztán azon gondolkodtam, hogy amellett, hogy a vonatozás az egyik legjobb dolog, biztonságos is. Mert, ki akarna eltéríteni egy vonatot? Elképzeltem, hogy 4-5 símaszkos szekrény fazon száll fel az új pirosvonatra ordibálva. Átvágnak a mindössze 14 utason, (akiket persze túszul ejtenek) megkeresik a masinisztát, és fegyvert fogva ráparancsolnak: DEbrecenbe!!! nonsense...
Így hát terroristáktól és velencei gettósoktól mentesen battyogtam végig a 873 métert az állomástól mamáékig. A hétvége szép volt, beszélgettünk, rengeteget nevettünk, nosztalgiáztunk, fagyiztunk, babáztunk, népi vásárba mentünk, törökmézet ettünk, és rá Dr. Peppert, sokáig aludtunk, napoztunk, és labdáztunk. Szerettem. Az egyetlen negatívum, hogy alig volt nyári ruhám a 30 fokban :) már nagyon hiányzott a hétköznapokból. Végül is, ez a hétvégék -és szünetek- értelme.