Életem legcikibb élménye

Időpont: idén nyár, helyszín: Prága, Dejviczska-metrómegálló

Kati: -Az a gyanús kinézetű kopott rózsaszínpólós fickó minket néz. Már régóta. Úristen! Idejön!
Dóri: -Váá. Kati, téged néz. Nagyon közel jött. Olyan, mintha akarna valamit mondani. De ijesztő. Mintha most szökött volna az elmegyógyból.
Bazsi: -Nyugi, mindjárt jön a metró, mi meg elmegyünk.

Jön a metró. Felszállunk. Ő is felszáll!! Leülünk.
Kati kellemetlenülmosolyogva: -Jaj neee! Mellém ült.
Bori: -Ülj arrébb eggyel!
Kati: -Nem, az túl feltűnő lenne.
Bazsi: -Nagyon vigyorog. Téged néz, Kati. Aszti, ha rádmászik itt nekünk, megverem. Ha gáz lesz, helyet cserélünk, te ülj ide, én meg elkezdem ütni. Szerintetek befér a feje oda a két vas közé? :) Na nézdmár, ő is nevet! Persze, még kiderül, hogy érti :D
Tomi: -Mekkora lenne, ha felállna, hogy: jéé, ti is magyarok vagytok? :D
Kati: -Ez nem vicces. Ne ijesztgessetek. Tudjátok, milyen rossz mellette ülni? Most például kit néz?
Bori: -Szerintem Dórit. Vagy téged az ablakból. Mindenesetre valakit ott szembe nagyon bámul, és az nem a Balázs.
Kati: -Bazsi, kit néz?
Az ember balra fordulva hörgő hangon mondja Katinak: -TÉéégedet!
Kati előre nézve: -Mit mondott?
-Asszt mondtam, hoty tégedet nésszlekk!
Kati rávigyorog: -Hanyadik megálló ez?
-A haaarmadik.
-Jó, akkor mi most leszállunk.

Felálltunk, arrébb mentünk egy métert, de még volt egy perc az útból. Majdnem meghaltunk a nevetéstől. Mi végre kiszállunk, a fickó megy tovább, és röhög rajtunk az ablakból. (: