Ha mindenkire hallgatnék, aki valaha is kritizált (+,-), körülbelül ilyen énképem lenne:

Nagyképű vagyok, szerény vagyok, túl kicsi vagyok, mitképzelekmagamról.
Túl nyitott vagyok-nehogy valaki félreértsen, zárkózott vagyok, mindig a középpontban akarok lenni, félek a világtól,ami körülvesz, elborult vagyok, kívülálló vagyok, antiszociális (!) vagyok, átlagos vagyok, nem vagyok átlagos, bizalmatlan vagyok, unalmas vagyok, kiismerhetetlen vagyok.
Tartok tőled, bajom van veled, a hátad mögött kibeszéllek (mint ahogy mindenkit), de persze közben mindenkivel jóban vagyok, és nagyon megbízható vagyok.
Túl beszéldes vagyok, szótlan vagyok, őszinte vagyok, segítkőkész vagyok, idegesítő vagyok, csendes vagyok, koromhoz képest nagyon érett vagyok, gyerekes vagyok, hülye vagyok, bölcs vagyok.
Szétszórt vagyok, precíz vagyok, mindent elhagyok, ügyes vagyok, béna vagyok, mosolygós vagyok, félénk vagyok, bátor vagyok.
Nagyon kevés emberben bízok meg, meggondolatlanul elmondok mindenfélét mindenkinek magamról, rossz hívő vagyok ésatöbbi...

"Ha az embereknek nem tetszik, hogy így, vagy úgy élsz, másképpen, mint ahogy ők szeretnék, elképzelik, vagy másképpen, mint ahogy egyszer, valamilyen kényszerűség, vagy félreértés parancsára megfogadtad nekik: ne bánjad! Nem az embereknek élsz. "
/Márai Sándor/

Végül is tényleg nem az embereknek.. De az emberekért... Tudod, zsidónak zsidó, erőtlennek erőtlen... Néha túl nagy felelősség.

((((Megjegyzés:
Ezt a bejegyzést minden harag, rosszérzés, kisebbségi komplexus , vádlás, és szeretetlenség nélkül írtam. :) Igaz, feltoltam a szemüvegem, mikor ezeket sorra egymás után megkaptam :) Nem kell félreérteni, se magadra venni, csak ha már az én blogom, gondoltam kiírom. Remélem, nem gond. ))))